A MOB főtitkára szerint a 2028-as olimpián feljebb kellene kapaszkodni az éremtáblázaton, ehhez az is kell, hogy az edzők ne ...
A versenypályára berohanó szurkolók miatt félmillió eurós (200 millió forint) bírságot kaptak a vasárnapi Forma-1-es Egyesült ...
Oroszország „minden téren” a kapcsolatok továbbfejlesztésére készül Észak-Koreával – reagált Dmitrij Peszkov, a Kreml ...
Az 55 éves Meta, aki 2017-2022 között volt Albánia elnöke, jelenleg pedig az ellenzéki Szabadságpártot vezeti, a szomszédos ...
Ezt később a Kormányzati Tájékoztatási Központ is megerősítette. „Hétvégén a magyar szolgálatok a velük együttműködő amerikai ...
Letartóztatták Izraelben egy hálózat hét tagját, amely a gyanú szerint Iránnak kémkedett – jelentette be a Sin Bet belföldi ...
Jogszabályváltozás miatt 2025. január 1-jétől az energiakereskedők és a hálózatielosztó-társaságok a nem lakossági ...
A rendőrök múlt pénteken az egész megyében ellenőrizték a gépjárművezetőket, a 8-as és a 77-es számú főút kereszteződésénél ...
A Mercedes G-osztálynál is jelentősen nagyobb, nehezebb és erősebb új szabadidő-autó még a víz felszínén is képes úszni.
A düsseldorfi rendőrség szerint ez volt az egyik legkelendőbb pizza. Lecsapott a német rendőrség egy düsseldorfi pizzériára, ...
Di’Anno 1978 és 1981 között volt az Iron Maiden énekese, helyét Bruce Dickinson vette át, aki jelenleg is a zenekar énekese.
Kínai kutatók egy ígéretes kezelésről adtak hírt egy úttörőnek mondható esettanulmányban. Őssejtterápiával ugyanis ...